A Konyhafőnök

A Konyhafőnök10. évad 1. rész

Ma estétől történelmet ír A Konyhafőnök – idén 10. alkalommal mutathatják meg az amatőr hobbiszakácsok, hogy helyük van a versenyben! Közülük egyvalaki pedig 10 millió forinttal és A Konyhafőnök trófeával távozhat a konyhából. 2023-ban azonban nehezebb dolga lesz a civil versenyző-jelölteknek, mint valaha, ugyanis a 10. évadra rengeteg csavart főzött ki a zsűri, azaz Fördős Zé, Sárközi Ákos és Rácz Jenő! Több újdonság is várható, idéntől például a séfek is kupáért küzdenek – akinek a versenyzője nyer a Fináléban, megnyeri az Aranykupát! Nincs szülinap balhé nélkül - Balhés újítások érkeznek a konyhába!A több ezer versenyző-jelölt közül csak száz kap lehetőséget, hogy megmutathassa magát a casting-adások alatt, ahová érkezik „az aranygomb”. Aki főzésével meggyőzi a zsűri valamelyik tagját és valamelyikük megnyomja az aranygombot, nincs farmerkötény, hanem egyből piros vagy kék kötényben találhatja magát a versenyző, azaz azonnal az egyik séf csapatába kerül!Óriási balhékat rejt magában a versenyzőket érintő újítás: „a hirtelen halál”. Aki esetleg csúnyán rakja le a villát, vagy nem néz szembe rendesen a szálkákkal, véletlenül kemény a rizottója, nem lesz esélye javítani: már a főzés közben is távozhatnak versenyzők, a zsűri bárkit bármikor kiszórhat, amikor csak kedve tartja! A zsűri ezeken túlmenően bevezet egy új színt, „a fekete kötény”-t. Ezt azok a versenyzők kapják, akik még ugyan kapnak lehetőséget, de a pallos ott fog lógni a fejük felett, Fördős Zé szerint „akinek ilyen színű kötény lesz a nyakában, az nagyon megszívja”! A gasztroreality jól bevált receptje azonban nem változik. - A Konyhafőnökben a versenyzők célja ugyanaz, tehát mielőbb bejutni Rácz Jenő vagy Sárközi Ákos csapatába, majd séfkabátot szerezni, végül pedig elvinni a trófeát és az azzal járó 10 millió forintot.A műsor hivatalos oldalai:Honlap: https://rtl.hu/akonyhafonokFacebook: https://www.facebook.com/akonyhafonok/Instagram: @akonyhafonokA Konyhafőnök - minden este 20:00 órától az RTL-en!

RTL+
RTL+